2013. november 15., péntek

Egyszerűen tökéletes

Azt hiszem, régóta nem sikerült ennyire harmonikus ételt kreálnom... legalábbis a top tízben biztosan benne van, halas párjával együtt.
Pedig igazából semmi különleges nincs benne, sőt, ez már olyan vacsora volt, aminél nem is cetliztem ki a konyhafalra, hogy mit is akarok csinálni. De jó lett. 


Ha hasonlítani kéne valamilyen élményhez - és tudom, ez most nagyon erős hangulattársítás lesz, de ha a képeket nézem, tényleg annyira teljességélményem van az étellel kapcsolatban is, mint azzal az estével kapcsolatban -, akkor a legutóbbi szombat estéhez hasonlítanám.
Mert a múlt héten ugye itt volt legkedvencebb Rita barátném, és igyekeztünk neki nagyon emlékezetessé tenni az itt töltött napokat, városnézéssel, cipővásárlással (bár abból nem lett semmi...), és persze sok-sok jó emberrel.
Szombaton tehát nekikészülődtünk, behoztuk a teraszról a nagy asztalt meg előkerestük az összes széket, ami csak fellelhető volt a lakásban, mivel sokan készültünk lenni: alapból négyen laktunk a lakásban és még öt embert vártunk. És jött is mindenki szépen, Ovidiu majdnem elrontotta az estét a wc-tartály lehúzójával együtt, de aztán persze nem, Ernő megérkezett és hozott egy meglepetés Líviát, és Aletta is befutott, pedig még egy másik bulin is helytállt az este. És jó volt, és beszélgettünk, és a konyhában sült a közösségi kenyér, és mindenki könnyes szeműre nevette magát. 
És akkor csengettek - én meg voltam győződve róla, hogy a szomszéd, mert majdnem éjfél van és túl hangosan nyerítünk, úgyhogy csendre intettem mindenkit és bűnbánó képpel mentem ajtót nyitni. De a szomszéd helyett a legkedvesebb barátom állt az ajtó bal oldalán, akit hónapok óta nem láttunk, aki amúgy kint él Magyarországon és olyan hihetetlen volt, hogy pont most, pont itt, pont így megjelenik. Bejöttek kedves barátnőjével együtt, kaptak sört meg egy csomó ölelést mindenkitől, én meg remegtem folyamatosan, annyira meg voltam lepve és fel voltam dobódva és... JÓ volt. 
Azóta is elvigyorodom, ha eszembe jut. Pedig még nem is volt karácsony :) És az az igazság, hogy Velük lett teljes az az este, még úgy is, hogy végül tizenegyen szorongtunk a hatszemélyes asztal mellett, és bármilyen mozgás nagyfokú logisztikát igényelt a lakásban. 
Na ez az, ami egyszerűen tökéletes.

És valamilyen módon ugyancsak tökéletes volt ez a vacsora, ami valamikor október végén örvendeztetett meg minket :)

Hozzávalók: fejenként két csirkecomb, mustár, só, bors, pirospaprika, tejföl, sör, sajt; 300 g gomba, 300 g kelbimbó, két fej vöröshagyma, három szál zöldhagyma, olívaolaj, só, bazsalikom, rozmaring.

A zöldségeket megpucolom-megmosom, feldarabolom, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, megszórom sóval, bazsalikommal, rozmaringgal, meglocsolom olívaolajjal, összerázom.
Egy tálban összekeverek két-három kanál tejfölt négy kanál mustárral (lehetőleg magossal), sózom, borsozom, paprikázom, és belelöttyintek egy adag sört (fogalmam sincs, hogy mennyi volt, valahol az egy és két deci között) meg egy kis olajat. Összekeverem, egy kiolajozott jénaiba töltök egy pár kanálnyit belőle. A combokat alaposan beleforgatom-megdörzsölöm a szósszal, majd a jénaiba teszem őket, és a maradék szószt rájuk löttyintem, meg ráreszelek egy adag sajtot.
A combokat is, a zöldséget is lefedem alufóliával, picit megszurkálom, és előmelegített sütőbe teszem. A combokról tíz perc után veszem le a fóliát, a zöldségről húsz perc után, mindkettőt 35-40 percig hagyom sülni.
Kész :) (Előkészület: 15 perc, sütés: max 40 perc)
Mert friss és vidám...

... mert selymes...

... mert harmonikus...

... mert minden egyes tagja... 

... tökéletesen összhangban van.
.
.
.
.
.

Mint mi :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése