2013. december 31., kedd

A csoki jó, a csoki finom...

... főleg, ha étcsoki az illető. És még inkább, ha sütemény formájában fal belőle az ember.
Miután a félresikerült vásárláson nagytáblás olvasztani való csokit nem találtam, de egy cukker piteformát igen, mentem még egy kört a környező üzletekben. És lám, a Kerfúrban minden ott sorakozott szépen a polcokon, olyasmik, amikre már nem is számítottam. Így mászott bele a kosárba egy fél kiló mandula, meg ugyanennyi mazsola, meg egy 100 g-s tiszta, cukrozatlan kakaópor. És bár az ötlet eleve megvolt, azért így újult lelkesedéssel vetettem bele magam a sütigyártásba.


Az első

Most, hogy már mindjárt három éve lakunk együtt és kicsivel több, mint fél éve én is megTamásodtam, úgy éreztük, hogy pont itt az ideje egy igazán kiccsaládi, közös karácsonynak. Úgyhogy sok-sok tervezgetés meg számolgatás meg mindenegyéb után kialakult az idei menetrend: 25-e szüleim, 26-án megyünk le Anyósékhoz. 24-én pedig itthon ülünk, kettesben, megesszük a világ legfinomabb karácsonyi vacsoráját és örvendezünk meg vigadozunk.

2013. december 27., péntek

Keksz karácsonyra

Ha az ember lánya szerencsés, akkor talál darált mandulát. Ha még szerencsésebb, akkor talált olyan Férjet magának, aki egy kis keksz reményében boldogan aprítja a szemes mandulát, ha már az aprítógép nem akarja megdolgozni a magocskákat. És megsúgom nektek, hogy a nagyobban maradt manduladarabokkal csak finomabb lesz a keksz :)

2013. december 25., szerda

"Bárány baktat le az égből..."



Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk sok szeretettel!
Férj és a Konyhatündér :)






2013. december 23., hétfő

Az utolsó pillanatban is kellhet egy plusz ajándék

Pedig idén már szép tervecskéink is voltak, meg jegyzetek, meg időben elkészült lista - de hát az ember még mindig csak tervez. Még kellett valami, ami jó is, finom is, szép is, meg miegymás, és főleg gyorsan elkészíthető, mert ugye bármennyire is szeretném én, a két-három hetes érlelési idő nem fér bele két napba. 
Na de találtam egy receptet, amit persze nem úgy csináltam meg, de azért az alapok miatt örökké hálás leszek meg a többi :)

2013. december 17., kedd

Mert az indiaiak tudnak valamit

Hosszú nap, munka, meg előadás, meg Férjnek is munka, meg tél van és köd és még a hó sem hullt le, hogy legalább az tegye egy kicsit vidámabbá a napokat. Meg persze már öt órakor sötét van, és az ember lánya csak akkor tud felengedni egy picit, ha otthon ülhet, kivételesen nem a gép előtt, és karácsonyi dekorációt gyárthat mindenféle kidobásra ítélt anyagból. De erre sajnos nem jut mindennap idő.
És attól, mert én morci vagyok, hogy már megint sötét van és köd és izé, attól Férjnek még kellene valami vacsora, ha hazaér, és már napok óta melegszendvicsen élünk, úgyhogy az sem lesz jó.
Körülnéztem a konyhában, meg a hűtőben, aztán nagy sóhajtva leültem, hogy akkor most mit is csináljak. Aztán eszembe jutott, hogy mennyire jól találna a salátamaradékhoz egy samosatészta, meg hogy úgy amúgy is, milyen rég ettünk samosát. És hogy az pont milyen jó lesz ma estére.

2013. december 15., vasárnap

Mire jó, ha az ember átköltözteti a blogját?

Hát például arra, hogy belenézegessen a régi receptekbe - amikről annak idején azt mondta, hogy ez állandó vendég lesz az asztalon, de aztán talált másat, és soha nem készítette újra egyiket sem - és találjon olyan gyöngyszemeket, amik csodásan fel tudnak dobni egy-egy kómás napot.
Na jó, az igazság az, hogy nem én találtam meg kedvenc rántott kockasajtos ötletünket, hanem Férj, és már egy pár napja rágta a fülemet, hogy ez milyennagyonjó lenne, ha elkészülne újra. Úgyhogy szépen fogtam magam, leriszáltam a Kerfúrba és vásároltam két doboz sajátmárkás kockasajtot, egy sonkásat meg egy simát. Aztán hazajöttem, és abban a boldog tudatban kezdtem el kádat sikálni, hogy most már mindenem megvan egy finom vacsorához.
Ezt a receptet egyszer már mutogattam Nektek, most csak a köret változott (saláta, paradicsomból meg uborkából, murokból meg kukoricából, meg még egy kis borsóból, nyakonöntve balzsamecettel), na meg az, hogy nem sütöttem túl a sajtocskákat.
Szeressétek, me' finom és eccerű :)


2013. december 14., szombat

Morcogó

Mért van az, hogy amint kibiggyesztek valami kedveset, vagy szépet, vagy bármit az ajtónkra, napokon belül eltűnik a fele, vagy legalábbis megtépázzák, beszakítják, tönkreteszik a díszeket? Tavaly rendszeresen lopkodták az avas, hajlakkal lefújt pattogatott kukoricát a koszorúnkról, s miután rájöttek, hogy ehetetlen, elhajították a maradékot a folyosón. De téptek már le csipkebogyót, letépkedték idén az őszváró papírleveleimet, és most széttépték, meg lelopták a hópelyheim felét.
Próbálom megérteni, hogy hogy lehet ilyet csinálni? Kit zavar az, hogy mi lelkesen igyekszünk kicsit szebbé, otthonosabbá varázsolni ezt a kopott blokkot, ahol százhatvan lakásban majdnem négyszáz ember lakik úgy, hogy nem is akar tudomást venni a másikról? Mért válik zavaróvá, ha valaki megpróbálja kicsit megszépíteni a kopár folyosót?
Tudom, megtanulhattam volna már, meg jobban járnék, ha csak a lakás belsejét csinosítgatnám, meg mért teszek ki bármit, ha nem tudom elviselni, hogy eltűnik... De mindezek ellenére most sem értem a dolgot. És pláne nem akarom elfogadni.



2013. december 12., csütörtök

Még 12 nap, nulla óra és harminchárom perc

Ennyi van még karácsonyig. Úgyhogy egyre több karácsonyi kiegészítő kezd előmászni a dobozokból, és csücsül ki a polcok szélére. Azt hiszem, ideje lenne kicsit elrejteni a borzas húsvéti tojásokat... mondjuk egy pár mézeskaláccsal?


Fáradt férjek vidítója

Néhány napja, egy hosszú-hosszú munkanap után Lehel elég morcosan ért haza. Szerencsére aznap semmi komolyabb dolgom nem volt (lásd: nem jártam vásárokba meg előadásokra pénzért), úgyhogy képes voltam sepregetni, meg kisuvickolni a fürdőt, meg elmosogatni, meg egyéb olyan dolgokat végezni, amiknek bele kellene férnie egy munkanapba is - bár azt hiszem, ha az ember nincs otthon napközben, akkor nehezen takaríthat. Erre még ki kellene találnom valami megoldást.
Szóval volt időm rendbeszedni a házat egy kicsit, és ennek örömére kitaláltam, hogy kapjon az Emberem valami finomat vacsorára, merhogy ugyi ha az ember lánya inkább este dolgozik, mint nappal, és inkább mindig, mint meghatározott keretek között, akkor hébe-hóba előfordul, hogy nem főz vacsorát az urának. (Mondjuk ez megint az otthonlevés illetve -nem levés problematikája, esküszöm, dolgozom a távirányított háztartás ötletén.) Azt még nem tudtam, hogy mi lesz a vacsora, csak azt,  hogy kell legyen benne valami zöldség (mert úúúgy megkívántam), meg valami hús (ezt azt hiszem, nem kell magyarázni), meg legyen egy kicsit különleges. Úgyhogy körülnéztem a fagyasztóban, előhalásztam egy adag májat meg egy adag kelbimbót, aztán leültem és néztem magam elé, hogy most aztán ezekből mit csináljak.