2016. január 9., szombat

2. Új

Íme a szilveszteri menü főétele, ami mellett percekig húúztunk meg hááztunk, hogy milyen finom :)



Az ötlet még valamikor karácsony előtt fogant meg, amikor meglepően szép füstölt lazacot láttam a Kerfúrban. Nem lehetett otthagyni, na :) De a lazac azért eléggé ünnepi éteknek számít mostanában, hát nem akartam csak úgy feldobni valamelyik este, úgyhogy erősen gondolkodóba ejtett a dolog. Aztán kiderült ugye, hogy itthon szilveszterezünk, és hirtelen megtalálta a helyét a lazac is :)

Serpenyős lazac brokkolikrémmel, kuszkusszal

Hozzávalók: 200 g lazac, 1 tk sima és 1 tk angol mustár, 1 fej brokkoli, 120 g kuszkusz, 2 ek bazsalikom, fokhagymapor, , színesbors, vaj



A kétfajta mustárt kikeverem egy kevés sóval (ez attól is függ, hogy a lazac magában mennyire sós), és frissen őrölt színes borssal, majd megkenem vele a halat és állni hagyom minimum két órát. Ezután olívaolajjal vékonyan kikent, forró serpenyőbe teszem a bőrével lefelé, 3-4 percig pirítom, majd megfordítom, és a másik felét is 4 percig sütöm.
A brokkolit megtakarítom, blansírozom (forró vízbe mártom már percre, majd rögtön jéghideg vízbe teszem - ez segít megtartani a színét), majd kevés vízzel felteszem párolódni. Ha kész, fűszerezem sóval, fokhagymaporral és bazsalikommal, majd botmixerrel pürésítem, esetleg egy kis tejföllel lazítom.
A kuszkuszt kétszeres vízben felteszem főni, gyengén sózom, majd ha kész, hozzákeverek egy kevés vajat.

Ennyi az egész, nem egy bonyolult menü, még csak sok időbe sem kerül - viszont hihetetlenül, mennyeien finom :)

ÁPDÉT: itt lehet meghallgatni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése