2014. július 8., kedd

Mint egy jó ebéd a nagymamánál

Az igazság az, hogy nem tudom, hogy kezdjem el ezt a mai posztot. Azért próbálkozom. A vége mindenképp egy nagyon finom vacsora lesz :)



Sok jó meg kevésbé jó dolog történt velünk mostanában, olyasmik, amiket átgondolni is nehéz, nem hogy leírni. És bár nagyon szeretem kiteregetni az életünket két recept között, vannak olyan dolgok, amiket az ember csak nagy sörözések mellett (vagy inkább után), személyesen tud elmondani. Vagy még akkor sem.
Ettől függetlenül (vigyázat, ömlengés következik) örülök, hogy itt lehetek, mert makacsul hiszem, hogy Ti meg ott ültök a monitor másik oldalán, és ez jó érzéssel tölt el. Vagy lehet, hogy csak így akarom legálissá tenni az alkalmi szófosásomat.
A lényeg, hogy most nem tudok beszámolni az elmúlt napokról, így kénytelenek vagytok beérni egy recepttel :)
Ezt a kis gyöngyszemet vagy két hete főztem, hazaérkezésem nagy örömére. Igaz, hogy három hete érkeztem haza, de annyira el voltam telve az utazások élményeivel, hogy kellett egy kis idő, amíg visszarázódtam az itthonlétbe :) Ez a kaja viszont elmondhatatlan mértékben otthon-ízű, úgyhogy nem tudok mást tenni, csak egyszerűen jó étvágyat kívánni hozzá.

Borjúpaprikás nokedlivel

Hozzávalók: ~1/2 kg borjúhús, 4-5 közepes fej hagyma, 2 ek pirospaprika, 1 ek olaj, 1 ek keményítő, 2 dl víz, 5-6 ek tejföl, , bors; 40 dkg liszt, 2 tojás, víz, , olaj

Első körben megpucolom és felaprítom a hagymát, és az olajon megdinsztelem. Rászórom a paprikát, elkeverem és felöntöm egy kis vízzel, majd hagyom zsírjára sülni. Közben ujjbegynyi kockára darabolom a húst. Ha a hagyma kész, hozzáadom a felkockázott húst. Összeforgatom, majd felöntöm a vízzel (ha lett volna itthon, egy fél pohárnyi fehérbort is löttyintettem volna hozzá), sózom, borsozom. Lefedem, és alkalmanként megkeverve főni hagyom, ha kell, pótolom a vizet.
Amíg a hús készül, a lisztet a tojással és annyi vízzel, amennyivel könnyű, laza tésztát kapok, összekeverem. Ha kész, megsózom a tetejét, de nem ezt már nem keverem bele. Vizet forralok, és ha lobog, teszek bele egy kis sót és olajat, majd a forró vízbe mártott kanállal beleszaggatom a nokedlit. Amint a nokedlik feljöttek a víz színére, kiszedem, forró vízzel leöblítem, meleg vajra szedem és megkeverem.
A keményítőt elkeverem a tejföllel, és amint a hús kész (finom, puha, omlós :) ), hozzákeverem. Még egyszer újraforralom, majd ha kell, még fűszerezem.
Én tálaláskor tettem a tetejére még egy kis tejfölt, meg egy kaporlevelet - petrezselymet tettem volna, de akkor még nem voltak szedhető állapotban a petrezselymeim :)


Elkészítési idő: nagyjából egy óra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése